ecsi@ecsi.sk

Megjelent a gútai Szószátyár első kislemeze

ECSI

Megjelent a gútai Szószátyár első kislemeze

szószátyár

Marosi Róbert ma jelentette be Facebook oldalán a Szószátyár első albumának megjelenését Kozmikus zavar címmel. Robi aki egyébként civil foglalkozása szerint szakács, eddig is hallatta hangját a túlontool zenekar énekeseként. Ezúttal azonban szólóban játszik a szavakkal.

Szószátyár – Csillagtemető

Az album megjelenése várható volt mivel a Szószátyár már több alkalommal sikeres produkciót mutatott be. Az album 6 felvételt tartalmaz, melyen 2 új dal is hallható: Túl az Óperencián és a Szürke szivárvány.
Az előadó a tőle megszokott elegáns módon vezette fel az album megjelenését, továbbá kifejezte köszönetét Adam Gila Szabónak és Tibor Michalovicnak a felvételekért.

Eyyo…Tisztelet!
Fogadjátok sok szeretettel az első kis albumomat amely a Kozmikus zavar címet kapta. Az albumon 6 dal szerepel, amik között 2 új dal is hallható: Túl az Óperencián és a Szürke szivárvány!

Marosi Róbert facebook bejegyzése

A felvételeket az előadó youtube csatornáján lehet elérni ahol több dal is megtalálható Marosi Robi előadásában.

Az úja albumon szereplő dalok:
Szószátyár – Bohóc
Szószátyár – Csillagtemető
Szószátyár – Sláviková 7
Szószátyár – Szürke szivárvány
Szószátyár – Túl az Óperencián
Szószátyár – Úgy élj

Spread the love

Tags: , , , , , ,